Kezdődnek a lezárások: egész Budapestet megbéníthatja a Duna áradása

Nagy teljesítményű gépekkel kezdik meg a homokzsákok pakolását.

Vitályos Eszter Leányfaluról jelentkezett be.
Nyitókép: Képernyőfotó
Ahogy arról az elmúlt napokban beszámoltunk, jelentős árhullám vonul le a Dunán, a vízállás napokon belül Budapesten is elérheti a harmadfokú árvízvédelmi szintet.
Vitályos Eszter kormányszóvivő – aki egyben a Dunakanyar országgyűlési képviselője is – közösségi oldalán arról számolt be, hogy a vízszint növekedése és magassága biztos, hogy beavatkozásokat fog igényelni a választókörzetéhez tartozó Pócsmegyer-Surány területén is.
Ismertette, hogy hétfő éjféltől forgalmi korlátozás és parkolási tilalom lép életbe a védekezési munkák zavartalan elvégzése érdekében a település több utcáján is.
Hozzátette, a gödi kishajó sem közlekedik keddtől az árvíz miatt. Míg a Pásztor-révnél a révközlekedés szünetel majd bizonytaan ideig.
A kormányszóvivő egy másik bejegyzésben egy videóban számolt be arról, hogy ő maga is részt vesz az árvízi védekezésben. Leányfaluról jelentkezett be, ahol hordta a gátra a homokzsákokat.
A felvételhez fűzött kísérőszövegben köszönetet mondott az önkénteseknek és a hivatásos szakembernek egyaránt a kitartó munkához. Posztját azzal zárta, hogy várnak mindenkit a gátra!
Ezt is ajánljuk a témában
Nagy teljesítményű gépekkel kezdik meg a homokzsákok pakolását.
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Most azt a tizenöt mérföldkövet idézzük fel, amelyek alapvetően befolyásolták a történéseket.
200 ezer forintot kapnak a védekezésben részt vevő állami alkalmazottak, polgárőrök és önkéntes tűzoltók. Egyenként.
Egy hatalom nélküli politikus valóban csak homoklapátolásra jó ilyenkor, arra viszont vannak nála alkalmasabbak is.